| Kültér, Festés, Mázolás |

Kerti utómunkák – cselezd ki a telet!

Poda Poda | 2015.10.01. 11:10 | Boróka kert lazúr mázolás virágtartó zománcfesték

Kerti szerszámok - nyelek, élek, rögzítések

Három fontos szempont van, ami alapján érdemes a kerti szerszámainkat átvizsgálni mielőtt téli nyugalomra helyezzük őket a garázsban. Ebből az első a nyelek állapota, hiszen a nyár során, használat közben ezek a fából készült elemek elkophattak, megrepedhettek, elgörbülhettek vagy sérülhettek. Ha csak felületi szálkásodást látunk, azt egy kis csiszolással eltüntethetjük, amennyiben komolyabb repedés, törés van a nyélben, akkor viszont érdemes megfelelő méretű pótlást keresni a helyére. A fém részek esetében az élek, fogak kapják a hangsúlyt. Alapos felületi tisztítás után ezeknek a korrekciója következik, vagyis az életlen részeket köszörüljük meg, az elhajlott, eldeformálódott területeket kalapáccsal állítsuk helyre. Ellenőrizzük azt is, hogy mennyire erősek, tartósak a rögzítések, a kilazult csavarokat, szögeket erősítsük meg.

Virágtartók

Ha a saját kedvenceinkkel végeztünk, ne legyünk restek besegíteni a család hölgy tagjainak sem. Amikor az utolsó növény is megadta magát, akkor érdemes helyrehozni a fa virágtartók állapotát. Miután eltűntettük az összes szennyeződést, a régi, hibás felületekről a laza, leváló részeket kaparással, csiszolással távolítsuk el, majd portalanítsuk. A sima felületre érdemes egy jó fakonzerváló alapozót felvinni, amely a nedvességnek fokozottan kitett kültéri fafelületek védelmét biztosítja, majd pedig egy szép őszi színű vékonylazúrral bekenni.

Kandeláberek – Fényesen, fémesen

Fémfelületek karbantartása esetén is első a tisztítás, zsírtalanítás, ilyenkor válik ugyanis láthatóvá az összes felületi sérülés, valamint az alapos előkészítésnek fontos szerepe van a később felvitt anyagok tapadását illetően is. Ha a korábbi festékréteg repedezett, lepattog, akkor el kell távolítani. Csiszolás és portalanítás után a már fémtiszta felületre kerülhet egy-két rétegben a korróziógátló alapozó, ami tartós védelmet nyújt. Száradás után pedig a magasfényű zománcfestékkel valódi ragyogást kölcsönözhetünk a kültéri fémtárgyainknak.

A munkálatok elvégzésénél a fa felületek esetében ajánlom figyelmetekbe a Poli-Farbe Boróka Base fakonzerváló alapozót, illetve a Boróka vékonylazúrt, míg a fém felületek esetében a Cellkolor korróziógátló alapozót, a fényes csillogáshoz pedig a Cellkolor Brill magasfényű zománcfesték használatát javasom.

 

Fotók: Pinterest

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg a cikket:

Címkék

2017 ablak ablakcsere advent ágy ajándék ajtó alapozás alapozó albérlet alga stop aljzatkiegyenlítő állólámpa álmennyezet antikkő glett anyagbeszerzés arany aranyvessző art baba balkon barna bársonyhatású festék Bauhaus bejárat beléndek beltér betegszoba beton biztonság Bócsa bogáncs bordó bordűr Boróka Boróka vékonylazúr brazil menta bronz burkolás burkolat burkolatragasztó bútor búzafű Cellkolor Cellkolor Aqua Cellkolor Direkt ciklámen címke citromsárga Corso country csempe csemperagasztó csepegésmentes cseppmentes csíkok csillagfürt csillogás Csináld magad! csiszolás csiszolópapír CSOK csomagolás cső dália Decor glett dekor dekoráció diszperziós festék diszperziós homlokzatfesték divat DIY dolgozósarok dolgozószoba ecset effect pigment effekt effekt pigment egyrétegű előkészítés előszoba energiatakarékosság energiatanusítvány enteriőr építkezés eresz erezet erkély esztergálás étkező étkezőasztal Év Színe évszakok ezüst fa fakéreg fakonzerváló alapozó falfény falfülke fallazúr fatapasz favédelem fehér fekete felújítás fém fémfelület fémfesték festék festékbolt festékszórás festés festő festőhenger festőpárna fogas folyékony fa fukszia fürdőszoba garázs geometriai minta gipszkarton glamour glett glettelés glettgipsz gólyahír gyerek gyerekszoba gyöngyház hajnalka hálószoba hálózás hamvaska házhozszállítás helytakarékosság henger hibák higítás higító hírességek homlokzat homokkő glett homokozó hőlégfúvó hőszigetelés hullámos húsvét időjárás Inntaler Inntaler Air Cleaner ipari íróasztal iroda izoláló festék jácint játszótér javítás jótékonyság kalapácslakk kamra kandalló karácsony karácsonyfa karácsonyfadísz kék Kék szellőrózsa kerítés kert kerti bútor kertszépítés kis lakás kisállat kockás Kolorbox komód kontraszt konyha konyha- és fürdőszobafesték kökény kőlazúr költözés könyv könyvespolc környezetvédelem kromofág kültér lábazat lakástextil lakberendezés lakbrendezés lakk lakkozás lambéria latex latexfesték lazúr lenolaj lépcső lepcsőház létra libapimpó lila liliom lisztes üröm luxus Magyar Termék Nagydíj mályva mályvarózsa maracujavirág márvány glett mászóka matt mázolás mediterrán mélyalapozó mennyezet menta Mesevirág meszelés meszes glett meszes vakolat mészfesték metál metáleffekt festék minimál minta moha mozaik nagypolgári nappali narancssárga nárcisz nedvesedés Neo nőszirom nyár nyílászáró nyílfű oldószeres lazúr oltott mész ombre orchidea orgona Otthon Melege Program otthonszépítés ősz ötlet padlás padló pályázat panel Pannon Festék Hálózat pantone papagájvirág parafa parketta parkettalakk pasztell penész penészlemosó pipacs piros Platinum Platinum Aqua Platinum Falfény Platinum Rio policolor pöttyös próbafestés radiátor ragasztó ragasztógipsz ragasztóhabarcs ragasztószalag raklap rattan reklám repedés retro réz RIO rombusz rongy rózsaszín rozsda rusztikus sablonozás salétrom sárga sás skandináv spakli stukkó sulyom szalvétatechnika számítógépes színkeverés szánkó szék szellőztetés szerszám szigetelés szilikát szilikon vakolat színek színező tinta színezőpaszta színkártya színkeverés színkör szivacs SZOCPOL szürke takarítás takarófólia tanács tanulósarok tapéta tapétaragasztó tapétázás tárnics tárolás társasház tavasz tégla tél terasz térelválasztó terméskő termo ragasztóhabarcs tervezés tetőtér tippek tisztítás ton in ton ünnep üvegfátyol üvegszövet tapéta vakolás vakolat vastaglazúr vasvirág vékonylazúr vékonyvakolat vendégszoba viasz videó világítás vintage virág virágláda vörös workshop Ytong zománc zománcfesték zöld