| Festés |

Ideje tisztán látni otthonunk falait!

Poda Poda | 2021.03.16. 11:03 |

A magyar lakosság jellemzően 5-7 évente végez tisztasági festést, azonban ezt érdemes 2-3 évre csökkenteni. Érdemes megfontolnunk az alábbiakat, hogy gyorsan, könnyen, akár saját magunk is elvégezhessük ezt a feladatot.

  1. Kalkuláljunk pontosan!

Sokan már az alapoknál elkövetik a hibát, ezért a kiadások kalkulálásánál és a rászánt időben is lényegesen meghaladhatják az első becsléseket, ami valljuk be, bosszúságot okoz. Mérjük fel a falak állapotát, ha szükséges, javítsuk a hibákat, tüntessük el a lyukakat, repedéseket. A gletteléstől sokan tartanak, pedig ma már kevés gyakorlattal is, például készre kevert glett használatával és egy spakli segítségével megoldhatjuk magunk is. A minőségi felmérés mellett, mérjük le a festendő felületet, számoljuk ki pontosan a festendő négyzetmétert, és e szerint számoljunk anyagigényt. A kiadások tehát összeadódnak: a falhibák javításához szükséges anyagokból, a szükséges mélyalapozó és festékek mennyiségéből, valamint a szükséges eszközökből, úgy, mint spakli, henger, ecset, takarófólia, festéklehúzó rács, létra, vödör.

  1. Ne csak az ár döntsön, ha festéket vásárlunk!

A festékek eltérő terméktulajdonságaik miatt, eltérő kiadóssággal rendelkeznek, így vásárláskor érdemes egyszerre megnézni a kiadósságot és az árat is. Ajánlott kerülni az olcsó, viszont több rétegszámot igénylő festékeket, amelyek akár 3-4 réteget is jelenthetnek, a kiváló fedőképességgel rendelkező falfestékek 1-2 rétegszámával szemben. Ha mérlegeljük az időt és energiát, amit a felújításra fordítunk, jobban járunk egy kicsivel drágább, de minőségi falfestékkel, amely felhasználóbarát tulajdonságai miatt könnyíti a munkafolyamatot, felületünk pedig tartósabb és esztétikusabb lesz. Ilyen falfesték például a Poli-Farbe Inntaler Premium kiváló fedőképességű latex beltéri falfesték, amely tökéletes fedés mellett, alacsony VOC-tartalommal bír, nedves szivaccsal mosható, páraáteresztő és összetételének köszönhetően felhordása egyszerű.

  1. Ne hagyjunk ki lépéseket és használjunk minőségi eszközöket!

A sikertelenségnek még egy sarkalatos oka lehet, ha kapkodunk! Ne sajnáljuk az időt például a glettel javított hibák csiszolására, portalanításra vagy a falfelületek mélyalapozására festés előtt. A mélyalapozó optimalizálja a felületek nedvszívó képességét, és javítja a fedőréteg tapadását. A régi, kopott, elhasznált, csorba, görbe eszközökre se mondjuk azt, hogy „jó lesz az még”. Időnként érdemes lecserélni eszközeinket, és beszerezni a választott falfestékhez ajánlott hengert (beltéri falfesték esetében általában rövid szőrű henger ajánlott), amely megkönnyíti az egyenletes felhordást, valamint optimalizálja a szükséges festékigényt.

  1. Időzítsünk jól!

Az időjárás, a külső-belső hőmérséklet is befolyásolhatja a végső eredményünket. Beltéri falfestéshez az ideális lakáson belüli hőmérséklet 20-22 °C. Ha túl száraz és meleg a beltéri hőmérséklet (25 °C felett), gyorsabban köt és szárad minden anyag. Ez a tényező akár hibajavítás esetén, akár falfestés esetén is nehezítheti a dolgunkat: ha a glettanyagunk gyorsabban köt, nagyobb gyakorlat szükséges a felhordásához, illetve a festékanyag is gyorsabban „ráhúz” a falra, aminek következtében csíkos, foltos lehet falfelületünk. A szellőztetés szintén elengedhetetlen festés közben, viszont, ha kint esős, párás az idő, vigyázni kell a páralecsapódással is, tehát a kinti-benti hőmérsékletkülönbségre is érdemes figyelni.

Oszd meg a cikket:

Címkék

2017 2018 ablak ablakcsere acélgyapot advent ágy AirCleaner ajándék ajtó ajtófelújítás alapozás alapozó albérlet alga stop aljzatkiegyenlítő allergia állólámpa álmennyezet antikkő glett anyagbeszerzés arany aranyeső aranyvessző art art deco árvalányhaj baba balkon Ballagófű barna bársony bársonyhatású festék Bauhaus bázis Bazsarózsa beázás bejárat beléndek beltér beltéri falfesték betegszoba beton betonfesték betonhatás biztonság Bócsa bogáncs bordó bordűr Boróka Boróka vékonylazúr borostyán brazil menta bronz burkolás burkolat burkolatragasztó bútor búzafű Cellkolor Cellkolor Aqua Cellkolor Direkt ciklámen címke ciprus citromsárga Corso country csempe csemperagasztó csepegésmentes cseppmentes csíkok csillagfürt csillogás Csináld magad! csiszolás csiszolópapír CSOK csomagolás cső dália decor day Decor glett dekor dekoráció dió diszperziós festék diszperziós homlokzatfesték divat DIY dolgozósarok dolgozószoba dörzsölhető fal ECO ecset effect pigment effekt effekt pigment egészség egyrétegű előkészítés előszoba energiatakarékosság energiatanusítvány enteriőr építészet építkezés eresz erezet erkély erkélykorlát esztergálás étkező étkezőasztal Év Színe Év Terméke Díj évszakok ezüst ezüstfa fa fajáték fakéreg fakéreghatás fakonzerváló alapozó falfény falfestés falfülke fallazúr fatapasz favédelem fehér fekete felújítás fém fémes fémes felületek fémfelület fémfesték festék festékbolt festékszórás festés festő festőhenger festőpárna finomglett fiúszoba fogas folyékony fa Föld fukszia fürdőszoba fűtőfesték garázs gardrób gázcső geometriai minta gipszkarton glamour glett glettelés glettgipsz gólyahír gyerek gyerekbarát gyerekszoba gyöngyház hajnalka hálószoba hálózás hamvaska házhozszállítás helytakarékosság henger hexagon hibajavítás hibák higítás higító hipoallergén hírességek holvegyekfestéket home staging homlokzat homokkő glett homokozó hortenzia hőlégfúvó hőség hőszigetelés hulladék hullámos húsvét időjárás innováció Inntaler Inntaler Air Cleaner inspiráció ipari Iringó íróasztal iroda iskolakezdés izoláló falfesték izoláló festék jácint játszótér javítás jóga jótékonyság kalapácslakk kamra kandalló karácsony karácsonyfa karácsonyfadísz kék Kék szellőrózsa kerítés kerítésfesték kerítésfestés kert kerti bútor kertszépítés kész glett kis lakás kisállat kockás Kolorbox komód kontraszt konyha konyha- és fürdőszobafesték kőhatás kökény kőlazúr költözés könyv könyvespolc környezettudatos környezetvédelem kromofág kültér lábazat lakástextil lakberendezés lakk lakkozás lambéria latexfesték lazúr lenolaj lépcső lepcsőház létra levendula libapimpó lila liliom lisztes üröm luxus Magyar Termék Nagydíj mák mályva mályvarózsa maracujavirág márvány glett márványhatás mászóka matt matt latex mázolás medi-farbe mediterrán mély színek mélyalapozó mélyszínek mennyezet menta Mesevirág meszelés meszes glett meszes vakolat mészfesték mészkőhatás metál metáleffekt festék metáleffektfesték minimál minta moha mosókonyha mozaik nagypolgári nappali narancssárga nárcisz nedvesedés nemesvakolat Neo nőnap nőszirom nyár nyílászáró nyílfű oldószeres lazúr oltott mész ombre orchidea orgona Otthon Melege Program otthonszépítés ősz ötlet padlás padlizsán padló palástfű pályázat panel Pannon Festék Hálózat pantone papagájvirág parafa parketta parkettalakk pasztell penész penészlemosó pipacs piros Platinum Platinum Aqua platinum decor színes beltéri falfesték Platinum Falfény Platinum matt latex Platinum Rio Poli-Farbe Inntaler izoláló falfesték Poli-Farbe kül-és beltéri mészfesték Poli-Farbe Platinum Decor Poli-Farbe Platinum matt latex Poli-Farbe Santal policolor polifarbe pöttyös prága Praktiker próbafestés radiátor ragasztó ragasztógipsz ragasztóhabarcs ragasztószalag raklap rattan reklám reklámfilm repedés retro réz RIO roadshow Róma rombusz rongy rózsa rózsaszín rozsda rozsdahatás rusztikus sablonozás salétrom Santal sárga sás skandináv sötét spakli stukkó sulyom szalvétatechnika számítógépes színkeverés szánkó szék szellőztetés szerszám szigetelés szilikát szilikon vakolat szilva színek színergia színező tinta színezőpaszta színkártya színkeverés színkör szivacs SZOCPOL szürke takarítás takarófólia tálca tanács tanulósarok tapéta tapétaragasztó tapétázás tárnics tárolás társasház tavasz tégla tél terasz térelválasztó terméskő termo ragasztóhabarcs térnövelés térrendezés tervezés tetőtér tippek tisztítás ton in ton tudatosság utazás ünnep üvegfátyol üvegszövet tapéta vakolás vakolat vastaglazúr vasvirág vékonylazúr vékonyvakolat vendégszoba viasz videó világítás vintage virág virágláda víz vörös workshop Ytong zománc zománcfesték zöld zöld hortenzia