| Festés, Dekoráld magad! |

Öt fontos dolog, amit a tapétázásnál tudni kell!

Poda Poda | 2015.07.10. 15:07 | festés gipszkarton Poli-Farbe Platinum ragasztó tapéta

Az egyik legnépszerűbb faldíszítési módszer a tapétázás, egyrészt mert könnyebben el tudjuk vele fedni a falak egyenetlenségeit, hibáit, másrészt pedig ma már nem csak a boltban kapható széles választék áll rendelkezésünkre, hanem akár olyan egyedi, személyre és ízlésünkre szabott tapétát is készíttethetünk magunknak, ami biztosan nem fog visszaköszönni egyetlen másik lakás falán sem.

Mivel maga a munkafolyamat nem annyira bonyolult eljárás, így előszeretettel vágnak bele a fiatal házasok, a kísérletező kedvű háziasszonyok, vagy éppen a lakásukat megújítani kívánó fiatalemberek. Hogy minél gördülékenyebben menjen Nektek ez a feladat, elmondok most öt fontos tudnivalót, amiben a leggyakrabban kéritek a segítségem:

  1. Falelőkészítés

Az első és legfontosabb lépés tapétázáskor, hogy a szép és tartós eredmény érdekében megfelelően előkészítsük azt a falfelületet, amire a kiválasztott anyag kerül. Akkor van a legkönnyebb dolgunk, ha új, még sosem használt diszperzites falról van szó, hiszen ilyenkor bőven elég portalanítanunk a felületet, majd a ragasztó felvitelével kezdődhet is a munka. Ennél bonyolultabb a helyzet, hogyha mész- vagy szilikátfesték a felső réteg. Ebben az esetben egy alapos csiszolással kezdünk, majd a glettelés-újracsiszolás-portalanítást aranyhármasát követően jöhet csak a ragasztó és a tapéta felvitele. Amennyiben korábban is tapéta borította a falat, akkor meleg vizes ronggyal addig áztassuk, amíg el nem kezd leválni a falról, ezt követően pedig a visszamaradt foszlányokat és a ragasztót tüntessük el maradéktalanul mielőtt az új tapéta felragasztásához fogunk.

  1. Mi a helyzet a gipszkartonnal?

Szinte ugyanazok a szabályok vonatkoznak a gipszkartonból készült falra is, mint az előzőekben leírtak. Új falaknál elég, ha egy ronggyal alaposan áttöröljük a felületet, a régebbi, igénybevett falakon viszont el kell végezni a kötelező előkészítési fázisokat, ha sérült  gipszkarton akkor a hézagokat gipsszel töltsük fel!

  1. Hólyagos a tapéta, mit tegyünk?

Ha a feltétel után azt tapasztaljuk, hogy helyenként levegőbuborék maradt a tapéta alatt, tehát hólyagos és elsimítani sem tudjuk, akkor egy vékony fecskendő segítségével nyomjunk ragasztót ezekbe a levegős részekbe és így próbáljuk egyenletesre simítani a felületet.

  1. Mi a helyzet az illesztéseknél?

Néha nehéz eltalálni, hogy egy-egy csík felragasztásához mennyi anyag kell, így könnyen megeshet, hogy a falra simításkor bizony az illesztéseknél kifolyik a ragasztó, nyomot hagyva a tapétán. A bajt gyorsan tudjuk orvosolni, csak legyen mindig kéznél egy nedves rongy, amivel gyengéden, nem dörzsölve el tudjuk távolítani a nem kívánatos foltokat.

  1. Tapétát festeni?

Fűrészporos tapéta esetében például nyugodtan adhatjuk a fejünket festésre. Fontos azonban tudnunk, hogy a tapéta erős nedvszívó tulajdonsága miatt általában több festékmennyiséggel kell kalkulálnunk, mint ha falat festenénk.

A tapéta festéséhez jó választás lehet a Poli-Farbe Platinum egyrétegű beltéri falfesték, amely 53 ragyogó színével rengeteg variációs lehetőséget kínál a tökéletes beltéri hangulat megalkotásához.

 

Jó munkát kívánok!

Oszd meg a cikket:

Címkék

2017 2018 ablak ablakcsere acélgyapot advent ágy AirCleaner ajándék ajtó ajtófelújítás alapozás alapozó albérlet alga stop aljzatkiegyenlítő allergia állólámpa álmennyezet antikkő glett anyagbeszerzés arany aranyeső aranyvessző art art deco árvalányhaj baba balkon Ballagófű barna bársony bársonyhatású festék Bauhaus bázis Bazsarózsa beázás bejárat beléndek beltér beltéri falfesték betegszoba beton betonfesték betonhatás biztonság Bócsa bogáncs bordó bordűr Boróka Boróka vékonylazúr borostyán brazil menta bronz burkolás burkolat burkolatragasztó bútor búzafű Cellkolor Cellkolor Aqua Cellkolor Direkt ciklámen címke ciprus citromsárga Corso country csempe csemperagasztó csepegésmentes cseppmentes csíkok csillagfürt csillogás Csináld magad! csiszolás csiszolópapír CSOK csomagolás cső dália decor day Decor glett dekor dekoráció dió diszperziós festék diszperziós homlokzatfesték divat DIY dolgozósarok dolgozószoba dörzsölhető fal ECO ecset effect pigment effekt effekt pigment egészség egyrétegű előkészítés előszoba energiatakarékosság energiatanusítvány enteriőr építészet építkezés eresz erezet erkély erkélykorlát esztergálás étkező étkezőasztal Év Színe Év Terméke Díj évszakok ezüst ezüstfa fa fajáték fakéreg fakéreghatás fakonzerváló alapozó falfény falfestés falfülke fallazúr fatapasz favédelem fehér fekete felújítás fém fémes fémes felületek fémfelület fémfesték festék festékbolt festékszórás festés festő festőhenger festőpárna finomglett fiúszoba fogas folyékony fa Föld fukszia fürdőszoba fűtőfesték garázs gardrób gázcső geometriai minta gipszkarton glamour glett glettelés glettgipsz gólyahír gyerek gyerekbarát gyerekszoba gyöngyház hajnalka hálószoba hálózás hamvaska házhozszállítás helytakarékosság henger hexagon hibajavítás hibák higítás higító hipoallergén hírességek holvegyekfestéket home staging homlokzat homokkő glett homokozó hortenzia hőlégfúvó hőség hőszigetelés hulladék hullámos húsvét időjárás innováció Inntaler Inntaler Air Cleaner inspiráció ipari Iringó íróasztal iroda iskolakezdés izoláló falfesték izoláló festék jácint játszótér javítás jóga jótékonyság kalapácslakk kamra kandalló karácsony karácsonyfa karácsonyfadísz kék Kék szellőrózsa kerítés kerítésfesték kerítésfestés kert kerti bútor kertszépítés kész glett kis lakás kisállat kockás Kolorbox komód kontraszt konyha konyha- és fürdőszobafesték kőhatás kökény kőlazúr költözés könyv könyvespolc környezettudatos környezetvédelem kromofág kültér lábazat lakástextil lakberendezés lakk lakkozás lambéria latexfesték lazúr lenolaj lépcső lepcsőház létra levendula libapimpó lila liliom lisztes üröm luxus Magyar Termék Nagydíj mák mályva mályvarózsa maracujavirág márvány glett márványhatás mászóka matt matt latex mázolás medi-farbe mediterrán mély színek mélyalapozó mélyszínek mennyezet menta Mesevirág meszelés meszes glett meszes vakolat mészfesték mészkőhatás metál metáleffekt festék metáleffektfesték minimál minta moha mosókonyha mozaik nagypolgári nappali narancssárga nárcisz nedvesedés nemesvakolat Neo nőnap nőszirom nyár nyílászáró nyílfű oldószeres lazúr oltott mész ombre orchidea orgona Otthon Melege Program otthonszépítés ősz ötlet padlás padlizsán padló palástfű pályázat panel Pannon Festék Hálózat pantone papagájvirág parafa parketta parkettalakk pasztell penész penészlemosó pipacs piros Platinum Platinum Aqua platinum decor színes beltéri falfesték Platinum Falfény Platinum matt latex Platinum Rio Poli-Farbe Inntaler izoláló falfesték Poli-Farbe kül-és beltéri mészfesték Poli-Farbe Platinum Decor Poli-Farbe Platinum matt latex Poli-Farbe Santal policolor polifarbe pöttyös prága Praktiker próbafestés radiátor ragasztó ragasztógipsz ragasztóhabarcs ragasztószalag raklap rattan reklám reklámfilm repedés retro réz RIO roadshow Róma rombusz rongy rózsa rózsaszín rozsda rozsdahatás rusztikus sablonozás salétrom Santal sárga sás skandináv sötét spakli stukkó sulyom szalvétatechnika számítógépes színkeverés szánkó szék szellőztetés szerszám szigetelés szilikát szilikon vakolat szilva színek színergia színező tinta színezőpaszta színkártya színkeverés színkör szivacs SZOCPOL szürke takarítás takarófólia tálca tanács tanulósarok tapéta tapétaragasztó tapétázás tárnics tárolás társasház tavasz tégla tél terasz térelválasztó terméskő termo ragasztóhabarcs térnövelés térrendezés tervezés tetőtér tippek tisztítás ton in ton tudatosság utazás ünnep üvegfátyol üvegszövet tapéta vakolás vakolat vastaglazúr vasvirág vékonylazúr vékonyvakolat vendégszoba viasz videó világítás vintage virág virágláda víz vörös workshop Ytong zománc zománcfesték zöld zöld hortenzia