| Festés |

Glettelés - A szép falak egyik titka

Poda Poda | 2015.08.13. 13:08 |

Rengetegszer kiemeltem már, amikor festéssel kapcsolatos tanácsért fordultok hozzám, hogy a szakszerű és tartós végeredménnyel kecsegtető festés egyik legfontosabb eleme, az előkészítés, ami a csiszolás, portalanítás és mélyalapozás mellett szinte mindig magában foglalja a glettelést is, hiszen nagyon ritka esetben van szerencsénk tökéletes falakkal dolgozni.

Mire jó a glettelés?

Ennek a műveletnek köszönhetően falfelületeinket újra simává, egyenletessé tehetjük, ezáltal a felvinni kívánt következő réteg(ek) (mélyalapozó, festék) sokkal jobb tapadást kapnak, tartósabbak lesznek, a falunk pedig szebb.

Mikor álljunk neki magunk glettelni?

Amennyiben a felületen, amit kezelni szeretnénk csak kisebb repedéseket, apróbb lyukakat hagyott az idő vasfoga, úgy nem feltétlenül kell szakembert a házhoz hívnunk, hanem néhány eszköz és jó minőségű alapanyag beszerzésével mi magunk is orvosolhatjuk a problémát.

Mikre van szükségünk glettelésnél?

Elsősorban természetesen glettanyagra. Hogy pontosan milyenre azt alapvetően a javítandó fal határozza meg. A piacon széles választék fogad bennünket kül-és beltéri, lazább és erősebb kötőszilárdságú glettanyagokból egyaránt. A szükséges anyagmennyiség meghatározásához figyelembe kell vennünk a glettelni kívánt falfelületek méretét és a felületi hibák hozzávetőleges mélységét is. Anyagfelhordáshoz glettelővasat és spaklit szerezzünk be, a glettelőanyag bekeveréséhez pedig egy vödör kell.

Hogyan kezdjünk neki a munkának?

A glettanyag bekeverésénél mindig vegyük figyelembe a termék csomagolásán feltűntetett keverési útmutatót. Fontos, hogy a porhoz hozzáadott víz mindig csak annyi legyen, hogy a glettpor teteje kilógjon belőle. Hagyjuk ázni az anyagot a megadott ideig majd keverjük simára a glettet. Onnan tudhatjuk, hogy jó a glett állaga, hogy - mint a jól felvert tojáshab a fejre fordított tálban - ez is ott marad a lefelé fordított spaklin.

Repedések, lyukak eltüntetése

Mielőtt neki állnánk kitölteni a hiányzó részeket a meglévő lyukakat addig kell visszabontani, amíg magától pereg le a festék/falrész. Mélyítsük ki a repedéseket, hogy aztán a glettanyagunkkal teljesen fel tudjuk tölteni. A masszát a spatulya segítségével nyomjuk be a helyére és simítsuk egyenesre, a fal síkjával megegyezőre. Száradási idő után egy csiszolópapírral simítsuk át a glettelt felületet, majd pedig portalanítsuk azt. A terméken feltüntetett teljes száradási időt követően mélyalapozhatjuk, amit azért is érdemes elvégezni a végleges festés előtt, hiszen ilyenkor még elő-előbukkanhatnak falhibák, melyek korábban elkerülték a figyelmünket. Ha elégedettek vagyunk a felületminőséggel, akkor jöhet a végleges szín.

Hibás falfelületek javításához ajánlom figyelmetekbe a Poli-Farbe glettanyagait.

 

Oszd meg a cikket:

Címkék

2017 2018 ablak ablakcsere acélgyapot advent ágy AirCleaner ajándék ajtó ajtófelújítás alapozás alapozó albérlet alga stop aljzatkiegyenlítő allergia állólámpa álmennyezet antikkő glett anyagbeszerzés arany aranyeső aranyvessző art art deco árvalányhaj baba balkon Ballagófű barna bársony bársonyhatású festék Bauhaus bázis Bazsarózsa beázás bejárat beléndek beltér beltéri falfesték betegszoba beton betonfesték betonhatás biztonság Bócsa bogáncs bordó bordűr Boróka Boróka vékonylazúr borostyán brazil menta bronz burkolás burkolat burkolatragasztó bútor búzafű Cellkolor Cellkolor Aqua Cellkolor Direkt ciklámen címke ciprus citromsárga Corso country csempe csemperagasztó csepegésmentes cseppmentes csíkok csillagfürt csillogás Csináld magad! csiszolás csiszolópapír CSOK csomagolás cső dália decor day Decor glett dekor dekoráció dió diszperziós festék diszperziós homlokzatfesték divat DIY dolgozósarok dolgozószoba dörzsölhető fal ECO ecset effect pigment effekt effekt pigment egészség egyrétegű előkészítés előszoba energiatakarékosság energiatanusítvány enteriőr építészet építkezés eresz erezet erkély erkélykorlát esztergálás étkező étkezőasztal Év Színe Év Terméke Díj évszakok ezüst ezüstfa fa fajáték fakéreg fakéreghatás fakonzerváló alapozó falfény falfestés falfülke fallazúr fatapasz favédelem fehér fekete felújítás fém fémes fémes felületek fémfelület fémfesték festék festékbolt festékszórás festés festő festőhenger festőpárna finomglett fiúszoba fogas folyékony fa Föld fukszia fürdőszoba fűtőfesték garázs gardrób gázcső geometriai minta gipszkarton glamour glett glettelés glettgipsz gólyahír gyerek gyerekbarát gyerekszoba gyöngyház hajnalka hálószoba hálózás hamvaska házhozszállítás helytakarékosság henger hexagon hibajavítás hibák higítás higító hipoallergén hírességek holvegyekfestéket home staging homlokzat homokkő glett homokozó hortenzia hőlégfúvó hőség hőszigetelés hulladék hullámos húsvét időjárás innováció Inntaler Inntaler Air Cleaner inspiráció ipari Iringó íróasztal iroda iskolakezdés izoláló falfesték izoláló festék jácint játszótér javítás jóga jótékonyság kalapácslakk kamra kandalló karácsony karácsonyfa karácsonyfadísz kék Kék szellőrózsa kerítés kerítésfesték kerítésfestés kert kerti bútor kertszépítés kész glett kis lakás kisállat kockás Kolorbox komód kontraszt konyha konyha- és fürdőszobafesték kőhatás kökény kőlazúr költözés könyv könyvespolc környezettudatos környezetvédelem kromofág kültér lábazat lakástextil lakberendezés lakk lakkozás lambéria latexfesték lazúr lenolaj lépcső lepcsőház létra levendula libapimpó lila liliom lisztes üröm luxus Magyar Termék Nagydíj mák mályva mályvarózsa maracujavirág márvány glett márványhatás mászóka matt matt latex mázolás medi-farbe mediterrán mély színek mélyalapozó mélyszínek mennyezet menta Mesevirág meszelés meszes glett meszes vakolat mészfesték mészkőhatás metál metáleffekt festék metáleffektfesték minimál minta moha mosókonyha mozaik nagypolgári nappali narancssárga nárcisz nedvesedés nemesvakolat Neo nőnap nőszirom nyár nyílászáró nyílfű oldószeres lazúr oltott mész ombre orchidea orgona Otthon Melege Program otthonszépítés ősz ötlet padlás padlizsán padló palástfű pályázat panel Pannon Festék Hálózat pantone papagájvirág parafa parketta parkettalakk pasztell penész penészlemosó pipacs piros Platinum Platinum Aqua platinum decor színes beltéri falfesték Platinum Falfény Platinum matt latex Platinum Rio Poli-Farbe Inntaler izoláló falfesték Poli-Farbe kül-és beltéri mészfesték Poli-Farbe Platinum Decor Poli-Farbe Platinum matt latex Poli-Farbe Santal policolor polifarbe pöttyös prága Praktiker próbafestés radiátor ragasztó ragasztógipsz ragasztóhabarcs ragasztószalag raklap rattan reklám reklámfilm repedés retro réz RIO roadshow Róma rombusz rongy rózsa rózsaszín rozsda rozsdahatás rusztikus sablonozás salétrom Santal sárga sás skandináv sötét spakli stukkó sulyom szalvétatechnika számítógépes színkeverés szánkó szék szellőztetés szerszám szigetelés szilikát szilikon vakolat szilva színek színergia színező tinta színezőpaszta színkártya színkeverés színkör szivacs SZOCPOL szürke takarítás takarófólia tálca tanács tanulósarok tapéta tapétaragasztó tapétázás tárnics tárolás társasház tavasz tégla tél terasz térelválasztó terméskő termo ragasztóhabarcs térnövelés térrendezés tervezés tetőtér tippek tisztítás ton in ton tudatosság utazás ünnep üvegfátyol üvegszövet tapéta vakolás vakolat vastaglazúr vasvirág vékonylazúr vékonyvakolat vendégszoba viasz videó világítás vintage virág virágláda víz vörös workshop Ytong zománc zománcfesték zöld zöld hortenzia