| Festés |

Molnár Andi: „A barátnőimet is biztatom: megéri kifesteni a lakást”

Poli-Farbe Poli-Farbe | 2020.05.13. 08:05 |

Molnár Andinak kapóra jött a karantén, ugyanis régóta fontolgatta férjével, Zsoltival, hogy kijavítják a karácsonykor beázott falfelületeket, és felfrissítik a lakás színeit. A táncosnak és férjének nagy sikerélmény volt a festés.

Milyen problémával küzdöttetek?

Tetőtéri lakásban élünk, fél éve már, hogy beszivárgott a víz a tetőn keresztül, eláztatva a nappali és a háló egy-egy sarkát. Mostanra sikerült megszűntetni a beázás okát, és most száradt ki annyira a fal is, hogy javítani tudjuk a felületet. Ha mindez nem lett volna elég, húsvétkor úgy meglocsolt a férjem, hogy az oldalsó falak is eláztak és foltosak maradtak. Így kapóra jött az otthonlét, hogy hozzáfogjunk a festéshez.

Hogyan álltatok neki a munkának?

Az eszközök beszerzése után megnéztük a Poli-Farbe alkalmazástechnikusának, Podmaniczki „Szobafestő” Attilának videóját arról, hogyan is kell szakszerűen falat festeni. A málló vakolatot könnyű volt lekaparni, utána lecsiszoltuk a maradékot, majd a Poli-Farbe kész glettel kitöltöttük a sérült részeket.

Száradás után visszacsiszoltuk a felületet, hogy egy síkban legyen a fallal, majd Poli-Farbe Platinum diszperziós mélyalapozóval lekentük a falat.

Ezután már csak a festés volt hátra, ehhez a beléndek (B30) árnyalatot, illetve a klasszikus fehér (F1) színt használtuk a Poli-Farbe Platinum színei közül, ezekkel: minden falat átfestettünk a nappaliban és a hálóban.  Elég volt egy rétegben felkenni a falfestéket, nagyon szépen fedett. A végén már annyira belejöttem a dolgokba, hogy lekentem a fürdőszobát is, pedig az nem is volt tervben.

Elégedett vagy az eredménnyel?

Abszolút, nagyon jó érzés, hogy tiszta és szép a lakás. A barátnőimet is buzdítom, hogy megéri nekifogni, és egy kis odafigyeléssel gyönyörű munkát lehet végezni egyedül is.

Van valami, amit másképp csinálnál?

Utólag úgy gondolom, jó lett volna kísérletezni új színekkel, esetleg egy kis kéket vagy zöldet csempészni a falakra. De alapvetően szeretem a lakásunkban uralkodó barna és bézs árnyalatokat. Majd szerzek néhány kiegészítőt, amivel színt viszek a szobákba.

Fotók: Molnár Andrea

Oszd meg a cikket:

Címkék

2017 2018 ablak ablakcsere acélgyapot advent ágy AirCleaner ajándék ajtó ajtófelújítás alapozás alapozó albérlet alga stop aljzatkiegyenlítő allergia állólámpa álmennyezet antikkő glett anyagbeszerzés arany aranyeső aranyvessző art art deco árvalányhaj baba balkon Ballagófű barna bársony bársonyhatású festék Bauhaus bázis Bazsarózsa beázás bejárat beléndek beltér beltéri falfesték betegszoba beton betonfesték betonhatás biztonság Bócsa bogáncs bordó bordűr Boróka Boróka vékonylazúr borostyán brazil menta bronz burkolás burkolat burkolatragasztó bútor búzafű Cellkolor Cellkolor Aqua Cellkolor Direkt ciklámen címke ciprus citromsárga Corso country csempe csemperagasztó csepegésmentes cseppmentes csíkok csillagfürt csillogás Csináld magad! csiszolás csiszolópapír CSOK csomagolás cső dália decor day Decor glett dekor dekoráció dió diszperziós festék diszperziós homlokzatfesték divat DIY dolgozósarok dolgozószoba dörzsölhető fal ECO ecset effect pigment effekt effekt pigment egészség egyrétegű előkészítés előszoba energiatakarékosság energiatanusítvány enteriőr építészet építkezés eresz erezet erkély erkélykorlát esztergálás étkező étkezőasztal Év Színe Év Terméke Díj évszakok ezüst ezüstfa fa fajáték fakéreg fakéreghatás fakonzerváló alapozó falfény falfestés falfülke fallazúr fatapasz favédelem fehér fekete felújítás fém fémes fémes felületek fémfelület fémfesték festék festékbolt festékszórás festés festő festőhenger festőpárna finomglett fiúszoba fogas folyékony fa Föld fukszia fürdőszoba fűtőfesték garázs gardrób gázcső geometriai minta gipszkarton glamour glett glettelés glettgipsz gólyahír gyerek gyerekbarát gyerekszoba gyöngyház hajnalka hálószoba hálózás hamvaska házhozszállítás helytakarékosság henger hexagon hibajavítás hibák higítás higító hipoallergén hírességek holvegyekfestéket home staging homlokzat homokkő glett homokozó hortenzia hőlégfúvó hőség hőszigetelés hulladék hullámos húsvét időjárás innováció Inntaler Inntaler Air Cleaner inspiráció ipari Iringó íróasztal iroda iskolakezdés izoláló falfesték izoláló festék jácint játszótér javítás jóga jótékonyság kalapácslakk kamra kandalló karácsony karácsonyfa karácsonyfadísz kék Kék szellőrózsa kerítés kerítésfesték kerítésfestés kert kerti bútor kertszépítés kész glett kis lakás kisállat kockás Kolorbox komód kontraszt konyha konyha- és fürdőszobafesték kőhatás kökény kőlazúr költözés könyv könyvespolc környezettudatos környezetvédelem kromofág kültér lábazat lakástextil lakberendezés lakk lakkozás lambéria latexfesték lazúr lenolaj lépcső lepcsőház létra levendula libapimpó lila liliom lisztes üröm luxus Magyar Termék Nagydíj mák mályva mályvarózsa maracujavirág márvány glett márványhatás mászóka matt matt latex mázolás medi-farbe mediterrán mély színek mélyalapozó mélyszínek mennyezet menta Mesevirág meszelés meszes glett meszes vakolat mészfesték mészkőhatás metál metáleffekt festék metáleffektfesték minimál minta moha mosókonyha mozaik nagypolgári nappali narancssárga nárcisz nedvesedés nemesvakolat Neo nőnap nőszirom nyár nyílászáró nyílfű oldószeres lazúr oltott mész ombre orchidea orgona Otthon Melege Program otthonszépítés ősz ötlet padlás padlizsán padló palástfű pályázat panel Pannon Festék Hálózat pantone papagájvirág parafa parketta parkettalakk pasztell penész penészlemosó pipacs piros Platinum Platinum Aqua platinum decor színes beltéri falfesték Platinum Falfény Platinum matt latex Platinum Rio Poli-Farbe Inntaler izoláló falfesték Poli-Farbe kül-és beltéri mészfesték Poli-Farbe Platinum Decor Poli-Farbe Platinum matt latex Poli-Farbe Santal policolor polifarbe pöttyös prága Praktiker próbafestés radiátor ragasztó ragasztógipsz ragasztóhabarcs ragasztószalag raklap rattan reklám reklámfilm repedés retro réz RIO roadshow Róma rombusz rongy rózsa rózsaszín rozsda rozsdahatás rusztikus sablonozás salétrom Santal sárga sás skandináv sötét spakli stukkó sulyom szalvétatechnika számítógépes színkeverés szánkó szék szellőztetés szerszám szigetelés szilikát szilikon vakolat szilva színek színergia színező tinta színezőpaszta színkártya színkeverés színkör szivacs SZOCPOL szürke takarítás takarófólia tálca tanács tanulósarok tapéta tapétaragasztó tapétázás tárnics tárolás társasház tavasz tégla tél terasz térelválasztó terméskő termo ragasztóhabarcs térnövelés térrendezés tervezés tetőtér tippek tisztítás ton in ton tudatosság utazás ünnep üvegfátyol üvegszövet tapéta vakolás vakolat vastaglazúr vasvirág vékonylazúr vékonyvakolat vendégszoba viasz videó világítás vintage virág virágláda víz vörös workshop Ytong zománc zománcfesték zöld zöld hortenzia